Ditschi Anna lágernaplója, amelyet sikerült hazalopni, bemutatja, hogy mit kellett átélniük, megszenvedniük azoknak a fiatal lányoknak, akiket elhurcoltak a Szovjetunióba, a második világháborút követő években. Ditschi Anna "bűne", sok más társával együtt, csupán annyi volt, hogy svábnak született. 1945. januárjában vitték el őket. 14-én indultak, jan. 25-én érkeztek Besszarábiába, dermesztő hidegben. Megtetvesedtek, a fejük alatti párna odafagyott a vagonhoz. Innen is tovább vitték őket. Vizet alig kaptak. Csak az ő vagonjukban már három halott volt jan. 27-én. Febr. 2-án érkeztek Oroszországba. Megérkeztek az orosz bányatelepre, fürdeni vitték őket, a nőket férfiakkal együtt. Fekvőhelyük üres deszkapriccs volt. Kétezren voltak a barakkban elszállásolva. A priccsen egyetlen méternyi széles helyen négyen aludtak. Éjfélre jár az idő, mire rájuk került a sor a fürdőben. Éjszaka fél háromkor érkeztek vissza a barakkba, átfázva. Hat órakor ébresztették őket robotra. Vagont kellett kirakni, mely tele volt havas deszkákkal, majd rönkhordáshoz hajtották őket. Harmincfokos hidegben is dolgoztak. Az áldott állapotban levő asszonyoknak is dolgozni kellett. Megverték őket. A bányában is dolgozniuk kellett. Nehéz munka volt, mert térdre és könyökre ereszkedve lehetett csak elvégezni. A bányában a munka veszélyes volt: minden nap volt sebesült vagy halott. /Gúzs Imre: Elrabolt esztendők. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 25./
